Hidrogeológia terepgyakorlat az Aggteleki karszton

2018 június 14-17. között került sor a Geológus diákkör emelt szintű hidrogeológiai terepgyakorlatára az Aggteleki-karszton, mely az ELTE TTK NTP-HHTDK-17-0077 „Az ELTE TTK Diákköreinek programjai a 2017/2018-as tanévben” című pályázatának köszönhetően, valamint a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra és a MOL támogatásával valósult meg. A terepgyakorlat keretében a Jósvafő környéki források kerültek részletes bejárásra és felmérésre. A terepgyakorlat Müller Imre professzor úr részvételével zajlott, akinek több évtizedes terepi tapasztalatára támaszkodva a hallgatóknak lehetősége nyílt tantermi körülmények között nem elsajátítható valódi gyakorlati ismeretek szerzésére.
A hagyományos terepi méréseken és vízminta vételen túl a források radioaktivitása is elemzésre került. Emellett a hallgatók geofizikai méréseket (RMT és VESZ) is végeztek annak érdekében, hogy a sérülékenységi szempontból kiemelt fontosságú völgyek és dolinák üledékkitöltöttségét és tektonikus preformációját megismerjék. Cél a forrásokat tápláló vízrendszerek működésének megértése és beépítése a sérülékenységi értelmezésbe. A terepen a résztvevők a terepi módszerek alkalmazásán túl megismerhették a területen 50 éve zajló karszthidrogeológiai kutatások hátterét és láthatták a terepi műtárgyakat azok működését. Továbbá a résztvevők konzultáltak a helyszínen jelenleg is zajló átfogó terepi hidrogeológiai kutatást végző cég munkatársaival, mely a hallgatók számára esetleges további kutatási együttműködés lehetőségét is felvetette.