Duna Nap 2021 – On-line!

A Duna Védelmi Egyezmény aláírásának (1994. június 29.) évfordulójának alkalmából minden évben rendezvényekkel ünneplik a Dunát, a folyót érintő minden országban. Magyarországon ez az esemény a Duna Nap, ami a tavalyi évhez hasonlóan idén is on-line keretek között került megrendezésre 2021. június 7-20 között. A hazai esemény szervező partnerei egy-egy kvíz játékkal és nyereményekkel készültek a játékoskedvű gyermekeknek és családoknak.

A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány kvíze a “Vili és Déna felszínalatti vizes kalandja…a telített zónáig” mesén alapult, melyben Vili kukac és Déna vízcsepp segítségével a gyerekek játékos formában ismerhették meg a víz körforgását, azaz a felhőből lehulló csapadék útját földön, vízen, levegőben és a felszín alatt.

A játékban résztvevők egy sorsoláson vettek részt, melyben tárgyi nyereményeket sorsoltak ki. A nyertesek díjainak átadására 2021. június 26-án került sor Esztergomban a Duna Múzeumban, ahol a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítványt Kis-Csitári Teréz képviselte.