Részvétel a BEST nyári iskola megvalósításában

Tóthi Tamara, geofizika mesterszakos hallgató, részt vett a 2024. július 1-5. között megrendezésre kerülő Budapesti Műszaki Egyetemen megszervezett Board of European Students of Technology (BEST) nyári kurzusának lebonyolításában. A kurzus középpontjában a geotermikus energia hasznosítása állt.

A programban 24 külföldi hallgató vett részt, akik Európa különböző országaiból és Mexikóból érkeztek. Tamara prezentációjának címe „Usage of thermal water” volt. Az előadást egy másfél órás keretben mutatta be, melyben szó esett a termálvíz hasznosítási módjairól, a termálvíz kutatásának lehetőségeiről, folyamatáról és a geotermikus hasznosítás környezeti hatásairól is.

A program keretében egy Veresegyházára szervezett geotermikus hőközpont-látogatásra is sor került.

A kurzus utolsó napján Tamara zsűritagként vett részt a nyári iskola keretében szervezett vizsgán, ahol a résztvevőknek kreatív ötleteket kellett bemutatniuk a geotermikus energia használatának negatív környezeti hatásainak megelőzésére vagy orvoslására.