2024.november 29-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem tizedik alkalommal rendezte meg hagyományos ünnepi eseményét a Tudományos Kutatás Napja részeként. Az eseményt Borhy László akadémikus, az ELTE rektora nyitotta meg, aki áttekintést nyújtott az egyetem éves és évtizedes tudományos tevékenységéről. Ezt követően az egyetem három kiváló kutatója tartott előadást: Németh Renáta, Magyarics Tamás és Professzúra vezetőnk, Mádlné Szőnyi Judit.
Judit előadása a szélsőséges hidrológiai események, mint az árvizek és aszályok következményeinek enyhítésére fókuszált. Kiemelte a felszínalatti víztartó rétegek jelentőségét, amelyek képesek mérsékelni az extrém időjárási események hatásait. Az előadás bemutatta a regionális hidrogeológiai folyamatok és a felszínalatti vízpótlás összekapcsolásának fontosságát, valamint az új, természetalapú vízgazdálkodási megközelítéseket, mint például a NaBa-MAR® ELTE innováció alkalmazását. Hangsúlyozta a társadalom aktív bevonásának szükségességét oktatási programok és közösségi szerepvállalás révén. Az előadás során szó esett a XXI. század kihívásairól, a valenciai villámárvízről, valamint az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium RRF-2.3.1-21-2022-00014 és a ClimEx-PE projektek kereteiben végzett adaptációs kutatásokról is. Kiemelte a ClimEx-PE projekt spanyol mintaterületén (La Muga River Basin) folytatott kutatásokat, és beszélt a társadalmi ismeret- és véleményrendszerek felméréséről is.
Az előadásról készült videó ITT tekinthető meg.
Mádlné Szőnyi Judit előadása a Tudományos Kutatás Napján (forrás: elte.hu)
Az eseményen átadták “Az ELTE Ígéretes Kutatója” elismeréseket is az egyetem fiatal kutatóinak, akik tudományos eredményeiket izgalmas kisfilmek keretében mutatták be. Emellett köszöntötték az egyetem legnagyobb kutatási sikereket elért pályázatok nyertes kutatóit is.
Az ünnepséget Sziklai Péter, az ELTE Tudományos Tanácsának elnöke zárta, aki kiemelte, hogy „a tudomány nem ismer, nem szabad ismernie visszatartó intézményes határokat”.