A kanadai Calgary adott otthont a három évente megrendezésre kerülő Geotermikus Világkongresszusnak (World Geothermal Congress – WGC 2026), amely a geotermikus szektor legjelentősebb globális szakmai eseményének számít. A 2026. június 8-11. között megrendezett konferencián 88 országból mintegy 1900 fő vett részt a világ vezető geotermikus vállalatai, kutatóintézetei, befektetői, technológiai szolgáltatói és kormányzati szervezetei képviseletében.

A rendezvényen Magyarországot a Magyar Geotermia Klaszter önálló standdal képviselte, melynek 40 tag mellett az ELTE TTK is tagja, így a Professzúra Budai Termálkarsztot érintő kutatásai is megjelentek a Klaszter kiadványában.
A látogatók átfogó képet kaphattak Magyarország földtani és geotermikus adottságairól, a geotermikus fejlesztések aktuális helyzetéről, valamint a szabályozási és támogatási környezetről is. A részvétel további célja volt a nemzetközi geotermikus közösség meghívása a Budapesten megrendezendő 2028-as Európai Geotermikus Kongresszusra (European Geothermal Congress – EGC2028). A több mint 1200 résztvevős legnagyobb európai geotermikus fórum 25 év után tér vissza Magyarországra, a jelentős nemzetközi érdeklődés kedvező alapot teremt az EGC 2028 sikeres előkészítéséhez és az Európán túli nemzetközi részvétel biztosításához.
A kongresszus tudományos programja átfogó képet adott a geotermikus energiahasznosítás legújabb trendjeiről, lehetőséget biztosítva arra, hogy a magyar szakemberek első kézből ismerjék meg a legújabb kutatási eredményeket, technológiai innovációkat és piaci folyamatokat. Kiemelt figyelmet kaptak az innovatív technológiák, mint a mesterségesen továbbfejlesztett földhőrendszerek (EGS) és a mély, zárt hőcserélős rendszerek (AGS).
A Professzúra kutatója és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának munkatársa, Markó Ábel a hazai termálvízhasznosítás kulcsproblémájáról, a geotermikus visszasajtolás lehetőségeinek előzetes értékeléséről, a „geotermikus visszasajtolási potenciál” becslésének módszertanáról tartott előadást. Ennek központjában egy többléptékű tudományos vizsgálat áll, amely a hidraulikai viszonyok, a víztartó tulajdonságok és az eltömődési folyamatok együttes értékelésére épül. A bemutatott munkafolyamat lehetővé teszi a visszasajtolás sikerességét befolyásoló kockázatok számszerűsítését, valamint a termelő- és visszasajtoló kutak optimális elhelyezését. Az előadás fő üzenete, hogy a visszasajtolással kapcsolatos kockázatok megértése és kezelése folyamatos kutatási és fejlesztési erőfeszítéseket igényel, ami alapvető feltétele a sikeres geotermikus projekteknek.





