Játékfelhívás

Idén először kerül megrendezésre a kVÍZ- játék a “Dunától a termálvizekig – Budapest, a vizek fővárosa” tudománynépszerűsítő kampány keretén belül, amelynek célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék a felszínalatti vizek világát és jelentőségét. A verseny két fordulóból áll: izgalmas kétfordulós elméleti részből, amely próbára teszi a jelentkezők tudását, és egy kreatív videókészítő versenyből, ahol bemutathatják saját szemszögükből ezt a rejtett vízbirodalmat vagy kiemelhetik az ezzel kapcsolatos globális problémákat. A megmérettetésre olyan általános iskola felső tagozatos (5.-8. osztály) és középiskolás (9.-12. osztály) diákok jelentkezését várjuk, akik nemcsak elméleti tudásukat szeretnék bővíteni, hanem kreatívan és gyakorlatiasan is elmélyednének a témában. A versenyre osztályok, fakultációk és tanulmányi csoportok is nevezhetnek (min. 5 fő).  

A verseny felépítése:  

Elméleti rész:  

A verseny két rövid elméleti fordulóból áll, ahol a résztvevőknek felszínalatti vizekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A kérdéssort minden jelentkező csapat a regisztrációját követően kapja meg. Jelentkezésnek az első elméleti forduló kitöltése és beküldése minősül – külön jelentkezési határidő nincs.  

  • Első elméleti forduló (és egyben a jelentkezés) beküldési határideje: 2025. május 10. 
  • Második elméleti forduló beküldési határideje: 2025. május 30.  

Videóverseny:  

A kreatív kihívás során a versenyzőknek egy rövid videót kell készíteniük, amelyben bemutatják a lakóhelyükhöz közeli vagy tetszőlegesen választható, felszínalatti vízhez kapcsolódó helyszínt, és elmagyarázzák, hogy számukra miért érdekes ez a téma. A videóban ismertethetik az adott víz földtani, ökológiai, történeti vagy kulturális jelentőségét, valamint személyes élményeiket és tapasztalataikat is megoszthatják. A cél, hogy kreatív és informatív módon mutassák be, mitől különleges az általuk választott helyszín. A videókban a felszínalatti vizeket érintő globális problémákat (ivóvízválság, éghajlatváltozás stb.) is bemutathatják.  

Videó beküldési határideje: 2025. május 30. 

Díjazás:  

Az általános és a középiskolai kategóriákban külön díjazzuk a legjobb csapatokat:  

🥇 I. díj – Barlangok és föld alatti földrajzóra: Egy különleges föld alatti kalandtúra a Szemlő-hegyi-barlangban (Budapest), valamint egy tematikus földrajzóra a helyszínen, hidrogeológiai fókusszal, az ELTE hidrogeológus kutatójának szakmai vezetésével (max. 30 fő).  

🥈 II. díj – Fürdőlátogatás, amelynek pontos időpontját és helyszínét a nyertes csapattal közösen egyeztetjük.(max. 30 fő).  

🥉 III. díj – Látogatás az ELTE TTK-ra: A díjazott csapat ellátogathat az ELTE Természettudományi Karára, ahol megismerkedhet a hidrogeológiai kutatások világával, és részt vehet egy interaktív szakmai bemutatón (max. 30 fő)  

 Jelentkezés: https://bit.ly/kviz_jelentkezes
Első elméleti forduló: https://bit.ly/kviz_elso_fordulo 

A jelentkezési űrlap kitöltése után válik elérhetővé az első elméleti forduló kérdéssora.

A versenykiírás letöltése:

A játékszabályzat a „Játékszabályzat” menüpontban, a versenyhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató pedig az „Adatkezelés” menüpontban érhető el.

A hétről hétre megjelenő felszínalatti vizekről szóló tartalmakat a Professzúra hivatalos Facebook oldalán tesszük közzé, melyek segíthetnek a kérdések megválaszolásában is: https://www.facebook.com/toth.hydrogeology

További kérdés vagy információigény esetén a következő e-mail címen lehet érdeklődni: hidrogeologia.tothprofesszura@ttk.elte.hu

Jelentkezz és merülj el a tudományban!