Képek
Ünnepeljük Dr. Tóth József professzort!
A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány névadója, Tóth József professzor életútját 88. születésnapja alkalmából mutatjuk be. Isten éltesse a Professzor Urat!
Tóth József, az University of Alberta, Kanada professzor emeritusa és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, 1933. június 22-én született Békésen. 1951-ben érettségizett, politikai okokból nem mehetett egyetemre, ezért a csepeli Rákosi Mátyás vas és fémművekben szerszámkészítőként szabadult fel, segédnek. 1952-ben, mivel akkorra már “a csillogó szemű munkásosztály” (ahogy ő szokta emlegetni) tagja volt, felvételt nyerhetett a Soproni Egyetemre, mint geofizikus hallgató. A kommunizmussal szembeni politikai nézeteihez hűen, aktívan részt vett az ’56-os forradalomban, aminek leverése után Hollandiába menekült. Tanulmányait újra kezdte az Utrecht-i egyetemen, ahol 1960-ban fejezte be tanulmányait, és ugyanebben az évben feleségével és két gyermekével kivándorolt a kanadai Alberta tartományba. 1965-ben Utrechtben doktorált.
Habár geofizikus diplomával kapott állást a Research Council of Alberta-nál, a helyi geológiai adottságok és a növekvő vízigények miatt figyelme rövidesen a vízföldtan felé fordult. Hidrogeológiai ismereteit önképzéssel, valamint saját gondolatai kidolgozásával és a hipotézisei elemzésével, értelmezésével fejlesztette. Így nevéhez egy új hidrogeológiai paradigma és ahhoz kapcsolódó számos felismerés fűződik:
- a felszínalatti vizek medencehidraulikai elemzésének matematikai megalapozása, amit két, szemléletváltó tanulmányban publikált 1962 és 1963- ban;
- a vizek áramlási rendszerekbe foglalt mozgásának leírása;
- az áramlási rendszerek, mint egyetlen felszín alatti általános földtani hatótényező felismerése;
- és mindezek folyományaként, a modern hidrogeológia alapfogalmának a megalkotása.
A 2009-ben angolul megjelent, és 2015-ben kínai nyelvre is lefordított könyvéből idézve:
„A modern hidrogeológiát úgy definiálhatjuk, mint azon folyamatok és jelenségek tudománya és gyakorlati alkalmazása, melyek a felszínalatti víz és kőzetváz egymásra hatásának az eredményei.”
Felismerése révén a hidrogeológia korábban csak vízellátási célokat szolgáló tudománya széleskörű, földtani tudománnyá fejlődött.
Az elméletére alapozott több mint száz nemzetközi hatású közleménye között több tanulmánya speciális szakterületeket érint, mint például a nagy aktivitású radioaktív hulladékok felszín alatti tárolása; szikes talajok képződése és javítása; szénhidrogén és uránérc kutatás; talaj- és kőzetmechanika; vizes élőhelyek kialakulása. Elméletét a mai napig fokozódó nemzetközi érdeklődés övezi és tovább fejlesztése jelenleg is zajlik.
Tóth József aktív részese a hazai tudományos életnek, melynek kiemelkedő teljesítményével világszerte elismerést szerez. Szívügyének tekinti a magyar hidrogeológusok nemzetközi kapcsolatainak építését, a hazai diákok fejlődésének elősegítését. 2013-ban a hidrogeológia modernizálásában folytatott, nemzetközileg egyedülálló tevékenységéért megkapta a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozata állami kitüntetést. Munkásságában kiemelt figyelmet fordít a hazai hidrogeológiai oktatás és kutatás fejlesztésére és a szakma nemzetközi kapcsolatainak szélesítésére.
Tóth József professzor a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetés átvételekor (2013)
Fotón: Kovács Péter, helyettes államtitkár-Vidékfejlesztési Minisztérium / Tóth József professzor / Ken Howard professzor, a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetségének elnöke Forrás: kormány.hu
Tóth József szakmai elismerése közé tartozik számos, nemzetközileg legmagasabbnak tekintett kitüntetés, melyek közül kiemelkedik az évente kiadott “Geological Society of America „O.E. Meinzer Award”-ja, amelyet elsőként ő nyert el, 1965-ben. Tudományos érdemei hazai elismeréseként 2016 szeptemberében az MTA külső tagjává választották.
Tóth József professzor a Magyar Tudományos
Akadémián tartott székfoglalója után az oklevéllel (2016)
Forrás: mta.hu
Tóth József professzorról további információk a következő linkeken találhatók:
- publikációinak gyűjteménye (Tóth József – Google Scholar);
- az IAH “The Hydrogeologist Time Capsule” interjú és főbb publikációk;
- ResearchGate oldal;
- Wikipedia oldal.
Mádlné Dr. Szőnyi Judit MTA doktori védése
- május 27-én került sor a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra vezetőjének, Mádlné Dr. Szőnyi Judit-nak MTA doktori védésére.
A nagydoktori értekezésének címe:
“Felszínalatti vízáramlások mintázata fedetlen és kapcsolódó fedett karbonátos víztartó rendszerekben, a Budai-termálkarszt tágabb környezetének példáján”
A professzúra vezető az online nyilvános vitán több mint 160 érdeklődő hallgatóság körében sikeresen megvédte doktori művét. Tézisfüzete ezen a linken érhető el.
Sikeréhez ezúton is gratulálunk!
Gyászhír
Szomorúan tudatjuk, hogy a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra Alapítvány egyik névadója, alapító Tóth József professzor felesége, Tóth Erzsébet 2021. március 26-án életének 88. évében Edmontonban (Kanada) elhunyt. Emlékét megőrizzük és az Alapítóval tett nagylelkű adományát legjobb tudásunk szerint a tudományos célnak megfelelően használjuk és fejlesztjük. Nyugodjon békében!
Meskó Attila díj
Örömmel tudatjuk, hogy a Professzúra munkatársai közül Szijártó Márk, Tóth Ádám és Mádlné Szőnyi Judit Meskó Attila díjban részesülhetett.
A Magyar Geofizikusok Egyesülete Tudományos Bizottságának javaslata alapján 2019-ben Szijártó Márk, Galsa Attila, Tóth Ádám és Mádlné Szőnyi Judit által írt “Numerical investigation of the combined effect of forced and free thermal convection in synthetic groundwater basins” című tanulmány nyerte el az év kiemelkedő hazai geofizikai tárgyú szakcikkének elismerésére alapított Meskó Attila díjat.
Ezúton is szívből gratulálunk sikerüknek és a továbbiakban is eredményes munkát kívánunk!
A tanulmány itt érhető el.
Megjelent az ENeRAG projekt harmadik hírlevele
Megjelent az ENeRAG, “Excellency network Building for Comprehensive Research and Assessment of Geofluids” H2020 projekt harmadik hírlevele, mely a projekt harmadik félévének eredményeiről és a következő félév terveiről ad tájékoztatást.
Online webináriumok az IAH kolumbiai tagozatának szervezésében
Az IAH (International Association of Hydrogeologist) kolumbiai tagozata online webináriumok és különböző online tevékenységek elindítását tervezi. Ingyenesen hozzáférhető előadásokat/kurzusokat tartanának a felszínalatti vizekkel kapcsolatos témakörökben. Az alábbi űrlap segítségével lehet jelentkezni előadás tartására: https://forms.gle/LUGkL7cGbjZEdRja7
Dr. John Cherry a nyertese az idei Stockholm Water Prize-nak
A felszínalatti vizek világhírű szakértője nyerte el 2020-ban a Stockholm Water Prize díjat. A díjat azokért a felfedezéseiért ítélték oda, melyek forradalmasították a felszínalatti vizek sérülékenységének megértését. Kutatásai arra hívják fel a figyelmet, hogy világszerte a felszínalatti vizek egyre szennyezettebbek lesznek és újabb, hatékonyabb módszereket kínál ezek megóvására.
Bővebb tájékoztatás a díjről és a nyertesről az alábbi linken érhető el.
Sikeréhez ezúton is gratulálunk!