Természettudományok iránt érdeklődő általános iskolások számára rendezett egy hetes napközis tábort az ELTE idén júliusban. A Kis Tudós Gyermektáborban két turnusban közel 70 alsó- és felső tagozatos diák vett részt. A tanulók izgalmas kísérletek, workshopok és játékos feladatok segítségével tapasztalhatták meg a kutatómunka szépségét a földrajz-földtudományok, fizika, kémia, biológia, és matematika területén.
A tábor első napján rögtön a földtudományoké volt a főszerep: a Paleontológiai Gyűjtemény, valamint az Ásvány- és Kőzettár bejárását követően délután a gyermekek a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológia Professzúra munkatársaihoz látogattak, hogy felfedezzék a felszínalatti vizek láthatatlan világát. Erőss Anita és Baják Petra vezetésével a vízben lévő ásványi anyagokról és az ivóvízről tanulhattak, majd Szkolnikovics-Simon Szilvia és Markó Ábel útmutatásával kísérletek során figyelhették meg a felszínalatti víz mozgását. Ezt követően a terepi munka izgalmait tapasztalhatták meg, amikor Szijártó Márk segítségével vízmintát vettek egy közeli kútból és a terepi mérőeszközök használatát gyakorolták. Korcsák Mónika (DUNAKÉKE Egyesület) és Oláh Soma a Látható és Láthatatlan Vizek Terepasztalán mutatta be a gyerekeknek a vízkörforgalom jelenségeit, a klímaváltozás következményeit, és az emberi tevékenység vízre gyakorolt hatását. Végezetül a diákok ügyességi feladatokat teljesítve ismételték át az itt tanultakat.
„Magával ragadó volt a gyerekek lelkesedése, kíváncsisága. Ráadásul nagyon tájékozottak voltak a vízzel kapcsolatban és sokszor a környezetvédelmet is szóba hozták. Jó volt látni, ahogy rácsodálkoznak a természet szépségére, működésére.” – foglalta össze tapasztalatait Oláh Soma.
Az esemény az Éghajlatváltozás Nemzeti Multidiszciplináris Laboratórium RRF-2.3.1-21-2022-00014 számú projekt munkatársainak bevonásával valósult meg.