A Lake Balaton Development Coordination Agency (LBDCA) és a Global Nature Fund (GNF), valamint a Living Lakes Partners támogatásával 2024. április 30-án került megrendezésre a Global Lake Marathon, tudás- és tapasztalatmegosztó online rendezvény tavak és vizes élőhelyek témában. A korábbi 24 órás Maratonoktól eltérően idén csak „félmaratont” tartottak, vagyis az esemény 12 órás időtartamú (8:00-tól 20:00-ig).
A Maraton során a változatos és sokszínű előadások keretében bemutatásra került a világ tavainak és vizes élőhelyeinek sokfélesége. A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tavak fontosságára, fenntartható kezelésük szükségességére. A rendezvény jó alkalmat adott a tavak az előttünk álló problémák és kihívások bemutatására. A résztvevő kutatók bemutatták kutatási eredményeiket, megosztották tapasztalataikat, bevált gyakorlataikat. A Maratonon a különböző tavak és tóterületek földrajzi elhelyezkedésük szerint kerülnek bemutatásra.
Baják Petra az “Europe” szekcióban mutatta be a közönségnek a Velencei-tavat és ismertette a tó és a felszínalatti vizek kapcsolatát vizsgáló kutatásának eredményeit.
Baják Petra előadása közben
Az esemény programja itt érhető el: https://www.balatonregion.hu/hu/esemeny/global-lake-half-marathon